Judit

Életem egyik legnagyobb ajándéka ez a „több-mint-suli”! A Fiúság Konferencián olyan revelációval éltem meg Istengyermekségemet, ami azóta is mélyen gyökerezik bennem. A mentori csoportban egymás életét kísérve kaptunk és adtunk személyes figyelmet, szeretetet, megélve...

Zoli

Az akadémiai képzés személyiségformáló hatással volt rám. A hitigazságok, ismeretek gyakorlatiasan voltak tálalva. A konferencián és a mentori csoporton keresztül megtanultam, mit jelent az Atya szeretett fiaként élni a hétköznapokban. Ebben az új identitásban...

Dóra

Örülök, hogy az Akadémián közösségben tanulhattam, és megérthettem, hogy a tudás nem cél, hanem eszköz, mely által megismerhetem az Atyát a Biblia által. Köszönöm a tanárok odaszánását, türelmét, felkészültségét, az elakadásaimban való segítségnyújtásukat, amelyben...

Gábor

A Fiúság Akadémián töltött évek alatt nagyban megváltozott az, ahogyan Istenre és önmagamra tekintek. Nagyon kinyílt a világ számomra a különböző tantárgyakkal való megismerkedés során. Sok könyvet kellett elolvasnunk, melyek mindegyike nagy hatással volt rám, kár...

Matyi

Ami nagyon hatott rám, hogy a tanárok folyamatosan rávilágítottak arra a mindent átívelő Nagy Történetre, ami végighúzódik a Biblia összes könyvén. Voltak tantárgyak, amik kifejezetten hasznosak voltak a mindennapi keresztény élethez, de voltak olyanok is, amiket a...