A Fiúság szemléletről

Mi áll a keresztyén életed középpontjában? Lelki értelemben mire fókuszálsz a mindennapok harcaiban?

Ezekre a kérdésekre sokféle választ lehet adni. Egyesek a szolgálatot, az Istennek való engedelmességet, a szeretet cselekedeteit állítják a keresztyén életük középpontjába. Mások kegyességi gyakorlatokra figyelnek: mindennap imádkozzanak, Bibliát olvassanak, nehogy egy is kimaradjon. Olyanok is vannak, akik az istentiszteleten vagy a misén való részvételt tartják a legfontosabbnak. Nem beszélve azokról, akik számára a teológiai és bibliai ismereteik bővítése az első. És ki tudja, hány és hány lelki fókuszponttal élik még keresztyén emberek a hétköznapjaikat…

A Fiúság Akadémia onnan kapta a nevét, hogy hitünk szerint a keresztyén élet alfája és ómegája az a keresztyén örömhír, miszerint Isten minden bűnünket megbocsátotta, igaznak nyilvánított bennünket, fiává fogadott, lelkileg újjászült és megtisztított, hogy Szentlelkével mindörökre otthonra leljen bennünk, és végül bevezessen bennünket egy tökéletes, újjá teremtett világba. Tehát a keresztyén életünk középpontjába nem a mi cseledeteink vagy lelki megélésünk van, hanem az az elképesztő ajándék, amit Krisztus személyében kaptunk, és ővele együtt minden: örök élet, végső biztonság, igazság, szentség, bölcsesség, vezetés, az Atya minden ígérete. Minden pillanatban kegyelemből élünk, és lelkünk fókuszpontja nem önmagunkon vagy saját vallásos megélésünkön nyugszik, hanem tényleg Isten van a középpontban. Belőle élünk, Ő az életünk forrása.

A keresztyén ember hitének (vagy egy „teológiai irányzatnak”) nemcsak tartalma van (igazságok, amiket vall), hanem az is egy óriási kérdés: mik a hangsúlyai, legfontosabb fókuszpontjai. Hitünk szerint a legfőbb hangsúly, értelmezési keret és végső forrás a számunkra: az Isten ígéretei, tettei, ajándékai, megváltói művének teljessége, sőt Ő maga minden szeretetével, jóságával és kegyelmével együtt. Amikor hit által Istenre figyelsz, benne gyönyörködsz, vele együtt megpihensz, akkor fogod felszabadultan és békességgel megélni a keresztyén életedet bármilyen harc, gond vagy siker közepette.

Vagyis amikor arról beszélünk, hogy ez vagy az „fiúság-szemléletű” vagy „evangéliumközpontú”, akkor ez alatt azt értjük, hogy alapvetően Isten szabadító tettének teljessége, az Atya ígéretei, a Krisztusban elnyert identitásunk és kiváltságaink, és a Szentlélek hatalmas munkája áll lelkületének, tanításának, motivációjának középpontjában. Isten lényegét tekintve szeretet, az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetkapcsolata uralkodik ezen a világon, és a keresztyén örömhír arról szól, hogy egyre mélyebben meggyökerezünk ebben az isteni szeretetben.

A „fiúság” tehát arra utal, hogy Krisztusban Isten szent, szeretett fiai lettünk, mivel Jézussal, Isten Fiával hit által egyesültünk. Ővele együtt mindent megkaptunk kegyelemből – nem a mi érdemeinkért. Istennel ez az apa-fiúi kapcsolat jelenti életünk biztos alapját, kimeríthetetlen forrását és tévedhetetlen iránytűjét.

Bibliai szakaszok a Fiúságról

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12)

„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk: Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.” (Róm 8,14-21)

„Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” (2Kor 6,17-18)

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” (Gal 3,26)

„De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atyám!” Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.” (Gal 4,4-7)

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.” (Ef 1,3-6)

„Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.” (Ef 5,1-2)

„Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk.” (Zsid 12,7-12)

„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1)

Teológusok / írók / hitvallások
a keresztyén ember örökbefogadásáról

Luther Márton: „Jól tudjuk mi, hogy szegény bűnösök vagyunk; de itt nem az számít, amik vagyunk, és amit teszünk, hanem az, ami számunkra Krisztus, és ő mit tett és tesz még mindig értünk. Túl nagy dolognak tűnik, hogy Isten gyermeke legyél? Kedvesem, ne tartsd kicsi dolognak azt, hogy Isten Fia jött el, aki asszonytól született és törvény alá vetetett, hogy te ilyen gyermek lehess. Mindig nagy dolog az, amit Isten tesz. Ezért nagy az öröm és a bátorság is, amelyet kelt, csüggedés nélküli lelkeket eredményez, akik semmitől nem félnek, és minden az övék. (Forrás: Luther Márton mélysége és magassága; Koinónia; 2010)

Kálvin János: „Itt érdemes megjegyeznünk azt is, hogy milyen dicséretekkel halmozza el a Szentírás a Lelket ott, ahol üdvösségünk kezdetéről és teljes helyreállításáról beszél. Először az örökbefogadás Lelkének nevezi, mert ő tanúsítja számunkra Isten kegyelmes jóakaratát, amellyel az Atya Isten magához ölel minket egyszülött Fia iránti szeretetében, hogy Atyánk legyen, továbbá a Lélek bátorít minket arra, hogy bizalommal imádkozzunk, sőt, még a szavakat is megadja, hogy félelem nélkül kiáltsuk: Abbá, Atyám!” (Forrás: A keresztyén vallás rendszere; Kálvin Kiadó; 2014)

J. I. Packer: „Milyen a keresztyén ember? A kérdést sokféleképpen meg lehet válaszolni, de úgy gondolom, a legtartalmasabb válasz így hangzik: a keresztyén ember az, aki olyan viszonyban van Istennel, mint gyermek az apjával. De vajon nem mondhatjuk ezt minden emberről, keresztyénekről és nem-keresztyénekről egyaránt? Nem bizony! A Biblia sehol sem állítja, hogy minden ember Isten gyermeke. (…) Az istenfiúság tehát nem valami egyetemes állapot, amelybe természetes módon mindenki beleszületik, hanem természetfölötti ajándék, amely Jézus elfogadásával lesz osztályrészünk. „Senki sem mehet az Atyához (azaz Isten senkit sem fogad el fiának), csakis énáltalam.” (Jn 14,6) A fiúság ajándékát nem a születés által, hanem az újjászületés által kapjuk.” (Forrás: Istent megismerni; Harmat Kiadó; 2019)

Sinclair B. Ferguson: „Ahogy a megigazulás esetében, úgy az örökbefogadással kapcsolatban sincs értelme fokozatokról beszélni. Az sokkal inkább új státuszunkat fejezi ki, amivel Isten megajándékozott bennünket – ez egy olyan megtapasztalás, amelyet teljesen csak a dicsőségben fogunk megismerni, amikor Krisztus képét tökéletesen hordozzuk majd. Az örökbefogadásunk megértése azt kell, hogy jelentse: Isten hatalmas szeretetének és jóságának tudata végtelenül megerősödik bennünk.” (Forrás: The Christian Life; The Banner of Truth Trust; 2001

Wayne Grudem: „Az újjászületés által Isten egy új, belső, lelki élettel ajándékoz meg, a megigazulásban pedig egy igaz, jogi státuszt nyerünk el. De családjának tagjaivá az örökbefogadása által tesz bennünket. Következésképp az örökbefogadásról szóló bibliai tanítás koncentrál leginkább arra a személyes kapcsolatra, amit az üdvösség állapota nyújt nekünk Istennel és az ő népével. Az adoptio-t a következőképp definiálhatnánk: az örökbefogadás Istennek az a tette, amely által családjának tagjaivá tesz minket.” (Forrás: Systematic Theology; Zondervan; 1994)

Philip Yancey: „Az ószövetségi időkben Isten népe csak különböző megtisztulási rituálékat követően léphetett be a templomba, és mutathatta be áldozatát, mégpedig a pap közvetítésével. Az Apostolok cselekedeteiben viszont már azt látjuk, hogy a hívők (többségükben hithű zsidók) magánházaknál gyűlnek össze, és a bizalmas Abba megszólítással fordulnak Istenhez. Az apukájukat szólították így abban az időben a kisgyermekek. Jézus megjelenése előtt senkinek nem jutott volna eszébe az a merész gondolat, hogy Jehovát, a világegyetem Urát ekképpen szólítsa meg. Az első keresztények azonban, Jézus példáját követve, már ezzel a megszólítással imádkoztak Istenhez.

Párhuzamként említettem a fehérházbeli látogatót. S azt mondtam, lehetetlen, hogy bejusson az Ovális irodába, és előzetes megbeszélés nélkül találkozzon az elnökkel. Nos, mégis akadnak kivételek. John F. Kennedy elnöksége alatt a fotósok jóvoltából olykor igen kedves képek is megjelentek az újságokban erről a bizonyos irodáról. A fotókon ott ülnek az elnök asztala körül a kormánytagok sötét öltönyben, ahogy valamilyen nagy horderejű, világméretű válságot próbálnak éppen megoldani, mondjuk a kubaiak rakétáival kapcsolatban. A megbeszélést a kétéves totyogó kis John-John zavarja meg, amint a fehér házi protokollról és a súlyos államügyekről mit sem sejtve épp felmászik az elnöki íróasztalra. Ő csak az apukáját jött meglátogatni. Ez az apuka pedig mindig örült, amikor a kisfia olykor-olykor, persze kopogás nélkül, megjelent az ajtóban.

Nos, a Jézus által használt megszólítás, az Abba is valami ehhez hasonló intimitásról és megközelíthetőségről árulkodik. Igen, Isten valóban a világegyetem Ura, de Fia révén lehetővé tette, hogy épp olyan könnyen megközelíthessük, mint egy földi apát, aki szeretettel csüng gyermekén.” (Forrás: Meghökkentő kegyelem; Harmat; 2012)

Tim Chester: „Isten elküldte Jézust – természete szerint az ő egyszülött Fiát – azért, hogy te is a fia vagy a lánya lehess örökbefogadás révén. De Isten itt nem fejezte be… Nem elégszik meg azzal, hogy a gyermeke legyél. Azt akarja, hogy úgy is érezd és élj, hogy az ő gyermeke vagy. Ezért küldi el Isten a Lelkét, hogy átélhessük annak bensőségességét és bizonyosságát: fiak vagyunk!” (Forrás: Enjoying God; The Good Book Company; 2018)

„Sokan úgy tartjuk számon magunkat, hogy csapnivalóak vagyunk az imádkozásban. Már az ima gondolata is bűntudatot kelt bennünk. De nem létezik olyasmi, hogy rossz imádság. Az imádság nem olyan, amiben jók vagy rosszak lehetünk, nem egy képesség, amit elsajátítunk, de nem is egy fegyelmezőeszköz, amiben gyakoroljuk magunkat. Sokkal inkább olyan, mint amikor utas vagy egy autóban. Eldönthetem, hogy beszállok-e vagy sem. De amint beültem, nem állíthatom magamról, hogy jó vagy rossz lennék abban, hogy elvisznek. Csak egy bolond kiáltana fel így: „Hé, nézd, milyen jól „utaskodom”! Az autóé minden teljesítmény. Én pusztán benne ülök. Az imádságban is, Jézus végzett el minden kemény munkát, én meg csak beszélgetek. Szóval nem számít, milyen hosszan imádkozol vagy mennyire választékosak a szavaid. Jézus minden imádságodat jó imádsággá teszi, téged meg jó imádkozóvá. Imáid örömet szereznek az Atyának, hiszen Fián keresztül hallgatja őket. A Fiúban lát téged és örül neked. Ne gondold hát, hogy keményen meg kell dolgoznod azért, hogy jól imádkozz.” (Forrás: You Can Pray; P&R Publishing; 2014)

Neil T. Anderson: „Keresztyénnek lenni nem egyszerűen annyit jelent, hogy kapsz valamit, hanem azt: valaki vagy. A keresztyén ember nem csupán olyasvalaki, akinek Isten megbocsátott és ezért a mennybe jut, hanem a legalapvetőbb identitása az, hogy szent, Isten – lelkileg újjászületett – gyermeke, isteni mestermű, a világosság fia, a menny állampolgára! Az újjászületés olyanná változtatott át, aki addig nem létezett. Nem az a lényeg, hogy mit kapsz keresztyénként, hanem az, ki vagy. Ráadásul nem az határozza meg, ki vagy, hogy mit teszel, hanem fordítva: az, aki vagy (az identitásod), határozza meg, mit teszel. (vö. 2Kor 5,17; Ef 2,10; 1Pt 2,9-10; 1Jn 3,1-2)

A keresztyén élet megéléséhez elengedhetetlen, hogy megértsd a Krisztusban elnyert identitásodat. Az emberek képtelenek hosszú távon úgy élni, amely nem konzisztens azzal, ahogyan önmagukra gondolnak. De nem is pusztán úgy változol meg, ha másképp tekintesz önmagadra. Azáltal változhat meg az, ahogyan önmagadat látod, hogy elhiszed az igazságot. Ha nem helyesen gondolkodsz önmagadról, akkor nem is fogsz helyesen élni, mivel amit hiszel, az nem igaz. Ha úgy gondolod, hogy te egy értéktelen nulla vagy, akkor szinte biztos, hogy ekként is fogsz viselkedni. De ha önmagadat Isten gyermekeként látod – aki lelkileg Krisztusban él –, akkor életviteled is ennek megfelelő lesz. Az Isten megismerése mellett az identitásod felfedezése messze a legfontosabb igazság, amit magadévá tehetsz.

A sátán legfőbb stratégiája, hogy eltorzítja Isten jellemét, és az igazságot arról, hogy kik vagyunk mi valójában. Nem mintha az ördög képes lenne megváltoztatni Istent vagy épp a Krisztusban elnyert identitásunkat és helyzetünket. De ha sikerül neki elhitetnie velünk hazugságait, akkor úgy fogunk élni, mintha az identitásunk Krisztusban nem lenne igaz.” (Forrás: Victory over the Darkness; Regal Books; 2000)

Rankin Wilbourne: „Ralph Ellison írja: „amikor felfedezem, ki vagyok, szabad leszek.” A Krisztussal való egység épp arról szól, hogy te arra lettél megalkotva, hogy Isten családjának tagja legyél, és csak azáltal lehetsz szabad, ha itt megtalálod a helyed. Amikor keresztyénné leszel, Isten elküldi Fiának Lelkét a szívedbe, aki azt kiáltja: „Abba! Atya!” (Gal 4,6) Ez az örökbefogadás nagy, bibliai igazsága, hogy Krisztusban Isten családjába lettél befogadva. Bármilyen családban élsz, az ugyan korlátozza valamennyire a szabadságod, de te épp arra lettél teremtve, hogy ebben a családban élj. Az örökbefogadás Lelke – mondja a Biblia – tesz téged szabaddá (Róm 8,15), mert végre rátaláltál azokra a határokra, amelyek épp rád vannak méretezve. Megtaláltad az igazi helyed, az otthonod.” (Forrás: Union with Christ; David C Cook; 2016)

Westminsteri Hitvallás – 12. A fiúvá fogadásról: „A megigazultaknak, Isten kegyelmes módon biztosítja, hogy egyetlen Fia, Jézus Krisztus érdeméért a fiúvá fogadás ajándékának részesei legyenek. Ez által Isten gyermekei közé számláltatnak élvezve e kapcsolat előjogait és kiváltságait: az Ő nevéről neveztetnek, az örökbefogadás Lelkét kapják, a kegyelmi trónus elé járulhatnak bátorsággal és kiálthatják: Abba, Atya. Mint Atya, Isten könyörül rajtuk, védelmezi, táplálja és feddi őket, azonban soha ki nem vettetnek, mert elpecsételtettek a megváltás napjára, és örökölni fogják az ígéreteket az örökkévaló üdvösség örököseiként.” (Forrás: Westminsteri Hitvallás; Károlyi Gáspár Teológiai és Missziói Intézet Alapítvány; 2000)  

Westminsteri Nagykáté: 74. kérdés: Mi az örökbefogadás? Felelet: Az örökbefogadás Isten ingyen kegyelmének egy cselekedete az Ő egyetlen Fiában, Jézus Krisztusban, és az Ő érdeméért, amely által azok, akik megigazultak Isten gyermekei közé fogadtatnak. Az Ő nevéről neveztetnek, és Fiának Lelke adatik nekik, atyai figyelme és gondoskodása alatt vannak, és részesülnek Isten gyermekeinek összes szabadságában és kiváltságában, öröklik az ígéreteket, és Krisztussal örököstársak lesznek a dicsőségben. (Forrás: Westminsteri Nagykáté; Presbiteriánus Kiadó; 2004)

Heidelbergi Káté: 33. kérdés: Miért nevezzük Krisztust „Isten egyszülött Fiának”, ha mi is Isten gyermekei vagyunk? Felelet: Azért, mert egyedül Krisztus Istennek amaz örök, természet szerint való Fia, minket ellenben Isten Őérette kegyelemből fogadott gyermekeivé.” (Forrás: Heidelbergi Káté; Kálvin Kiadó; 1999)