Általános ismertető
Kétéves akadémiai alapképzés
Alapképzésünk során a Biblia valamennyi könyvét átvesszük, amit több tematikus előadás is kiegészít. Célunk, hogy ne csak érdekes információkat, hanem egy átfogó világképet és evangéliumi szemléletmódot adjunk át hallgatóinknak, ami a mindennapi döntéseinkben és a kapcsolatainkban is igazodási pontot ad.
-
- Képzésünk levelező rendszerben működik, azaz tömbösítve, havonta egy teljes napon (mindig a hónap második szombatján) vannak az előadások – amiket kizárólag személyes részvétellel lehet teljesíteni.
- Az itt hallottak átbeszélésére és elmélyítésére lehetőséget biztosítunk az előadási napot követően egy online konzultáció alkalmával, ami nem kötelező.
- Az alapképzés hallgatói az akadémiánk Bibliaolvasó kalauza segítségével bő másfél év alatt végigolvassák az egész Bibliát. Az egyes bibliai szakaszok feldolgozásához kérdéseket adunk ki, melyekre a rövid válaszokat havonta kell feltölteni a netes oktatási rendszerünk felületére.
- Az oktatási napok között rövid megtanulandó anyagok, bibliai versek kerülnek kiadásra, amiből a következő szombat elején hallgatóink dolgozatot írnak.
- Képzésünk kötelező része az ötnapos, interaktív Fiúság konferencián való részvétel, amely a keresztyén lelkiség alapjaival foglalkozik.
- Hallgatóink minden évben részt vesznek diakóniai/missziói/gyülekezeti gyakorlaton, ami elsősorban egy-egy szolgálat megismerése céljából történik.
tematikus akadémiai képzés
A harmadik és negyedik évben a tematikus képzésünk során a keresztyén teológia legfőbb ágain megyünk végig: dogmatika, etika, evangéliumi lelkiség, apologetika, gyülekezeti élet, egyháztörténet, hermeneutika, missziológia és a kontextusunk története. Célunk, hogy ne csak egy érdekes bevezetést, hanem a hétköznapokban is használható tudást adjunk át hallgatóinknak, amely megerősíti hitüket, és hat a mindennapi döntéseikre és kapcsolataikra.
-
- A tematikus képzésre való jelentkezés feltétele: a kétéves alapképzés sikeres elvégzése.
- Ez a képzésünk is levelező rendszerben működik, azaz tömbösítve, havonta egy teljes napon (mindig a hónap második szombatján) vannak az előadások – amelyeket kizárólag személyes részvétellel lehet teljesíteni.
- Az itt hallottak átbeszélésére és elmélyítésére lehetőséget biztosítunk az előadási napot követően egy online konzultáció alkalmával, amely nem kötelező.
- Követelmény tárgytől függően: az oktatási napok között egy könyv vagy könyvrészlet elolvasása és 2-3 oldalas reflexió megírása róla / rövid írásos beadandó / teszt.
- Hallgatóink a harmadik évben is részt vesznek diakóniai/missziói/gyülekezeti gyakorlaton, ami elsősorban egy-egy szolgálat megismerése céljából történik.
Részletek
Előadások (levelező képzési rendszerben, kizárólag személyes részvétellel)
Képzésünk gerincét az a kétszer kétéves oktatási program adja, melyet szeptembertől júniusig, minden hónap második szombatján tartunk 9.00-18.30-ig. Kétéves alapképzésünkön a Biblia valamennyi könyvét végig vesszük. Foglalkozunk a könyvek történeti hátterével (szerző, címzettek, korismeret), teológiai hangsúlyaival, nehezen érthető helyeivel, de aktuális, személyes üzeneteivel is. Fontosabb témáknál átfogó képet adunk a teljes Biblia és a mai alkalmazás összefüggésében. A harmadik és negyedik évünk tematikus képzése során a teológia klasszikus ágaiba (dogmatika, etika, apologetika, lelkigondozás, egyháztörténet, gyülekezeti élet, bibliaértelmezés stb.) nyerhetnek alapozást és speciális témákban mélyebb betekintést hallgatóink.
Konzultációs alkalmak
Bár az előadások során is igyekszünk lehetőséget biztosítani a kérdésekre, ugyanakkor az elhangzó előadások általában sok kérdést vetnek föl a hallgatóinkban, és további gondolatokat indítanak el, melyekre a létszám és az időkeret miatt a képzési napon nem jut elég idő. Ezért, ha szeretnéd az elhangzott előadásokat még jobban megérteni, elmélyíteni, tovább gondolni: havi egy alkalommal, az oktatási napot követő hetekben lehetőséget biztosítunk az előadó kérdezésére, reflektálásra kb. kétórás időkeretben. A részvétel nem kötelező, csak ha maradtak még kérdéseid az adott anyaggal kapcsolatban. Amit szombaton nem tudtál megkérdezni, itt megteheted! A konzultációs csoportba az előadási napok végén jelentkezhetsz be a részvételi díj megfizetésével. A konzultációt online tartjuk.
Követelmény
A kétéves bibliai alapképzésen az oktatási napok között megtanulandó anyagok és bibliai versek kerülnek kiadásra. A képzés két éve alatt végigolvassuk az egész Bibliát egy általunk kiadott, éves beosztás szerint (FiAk Bibliaolvasó kalauz), amelyhez kérdések is tartoznak. Valamint a második előadási naptól kezdve a szombati nap elején egy rövid dolgozatot kell megírni az előző alkalmon kiadott, pontosan meghatározott törzsanyagból. A tematikus képzés követleményei tárgytól függően: az oktatási napok között egy könyv vagy könyvrészlet elolvasása és 2-3 oldalas reflexió megírása róla / rövid írásos beadandó / teszt.
Fiúság Konferencia
Hallgatóinknak a második év megkezdése előtt részt kell vennie a Fiúság konferencián. Ennek részleteit lásd a Fiúság Konferencia menüpont alatt az Általános ismertető és az Aktuális / Jelentkezés nevű aloldalon.
Missziói/diakóniai gyakorlat
Mivel elkötelezettek vagyunk a gyakorlatias képzés mellett, ezért évente két alkalommal kötelező valamilyen gyakorlati szolgálatban részt venni (vagy a nyári időszakban egyhetes konferencián segítőként), melyet intézményünk gyülekezetekkel és missziós szervezetekkel együttműködve szervez meg, hogy betekintést és személyes tapasztalatot nyerhess különféle szolgálati lehetőségekbe. A helyet te választod meg, egyeztetve az Akadémián a misszió gyakorlatért felelős személlyel.
Közösségépítés a hallgatók között
Az előadási napokon az órák közötti szünetben lehetőségetek van az előtérben egymással megismerkedni, beszélgetni. Ehhez készülni szoktunk kávéval, teával, aprósüteménnyel és gyümölccsel is, de a hallgatóinktól is szívesen fogadjuk, ha hozzájárulnak. Lehetőség van a konyhaszolgálatba is bekapcsolódni.
Egyéb fontos információk
Érdeklődők számára lehetőség van egy tanév során maximum két alkalommal látogatóként részt venni az oktatási napon a férőhelyek függvényében látogatói díj ellenében előzetes bejelentkezés alapján. A látogatók számára fontos tudnivalókat az érintetteknek e-mailben megküldjük.
Az oktatási napokon könyvszolgálat is működik a hallgatóink számára, számos keresztyén könyv közül válogathattok, beleértve a kötelező és ajánlott irodalom nagy részét is.
A jelentkezés feltételei között a Szabályzatunk elfogadása is szerepel.
Aki teljesíti a kétéves alapképzés minden követelményét (képzési napokon részvétel, dolgozatok, konferencia, gyakorlatok), az a tanulmányai befejezésekor bizonyítványt kap.
Akadémiánk nem akkreditált intézmény, így hallgatói jogviszonyt / diákigazolványt nem tudunk biztosítani.