C. JOHN MILLER: „Robert Frost Nyugatra tartó patak című versében egy új-angliai patakról ír, amely nyugat felé folyik, eltérően az Atlanti-óceánba ömlő többi pataktól, melyek keleti irányba futnak. Azonban a rossz irány ellenére ez a patak valahogy visszakanyarodik, és váratlanul sikerül a tengerbe ömlenie. Isten gyakran bánik hasonlóan velünk. Hagyja, hogy a magunk választotta irányba tartsunk, de amikor a kanyargós utunk vérére érünk, éppen ott találjuk magunkat, ahol akarja, hogy legyünk.”