A Fiúság Akadémia évei alatt – amellett, hogy a Bibliaismeretem egy alapos felfrissülésen esett át, és sikerült elhelyeznem magam Isten történetében – mindenekelőtt a fiúi identitásom megértése és megélése volt az, amit kiemelnék. Felszabadító erejű már maga a gondolat is, hogy Isten, a mennyei Atyám szemében „önmagamban” értékes vagyok, nem kell hozzá állandóan teljesítenem, erőlködnöm. A képzés során elsősorban ez vált hangsúlyossá számomra, és helyre tette bennem azt, hogy mi mindent jelent Pál apostol mondata: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.”

Máté