Küldetésünk

Küldetésünk, hogy Isten hűséges és kegyelmes szeretetét, az örömhír sokrétű igazságait képviseljük, ami bennünket is megújított, folyamatosan éltet és lelkesedéssel tölt el. Szeretnénk minőségi és komplex evangéliumi tartalmat nyújtani hallgatóinknak, konfrontálódva eltorzult és hamis üzenetekkel, amik körülvesznek bennünket az egyházban és a világban egyaránt. Egyúttal szembeszállunk a keresztyénekre is jellemző elidegenedéssel, és azon vagyunk, hogy mindig személyesen, őszintén, önmagunkat is megosztva, és másokat is erre bátorítva, egyre mélyebben megéljük emberi kapcsolatainkat, mind az akadémiai képzés, mind a mentori csoportok, mind a személyes beszélgetéseink során. Célunk, hogy az evangélium erejét az emberi kapcsolatainkban éljük meg leginkább, követve ezzel a szeretet krisztusi parancsát.

Ha szeretnéd megismerni, még mélyebben megélni és felkészülten továbbadni az Istennel való kapcsolat és a keresztyén üzenet gazdagságát, itt a helyed!

Tanulni – tenni – továbbadni

A Fiúság Akadémia a jelmondatát a Bibliából, Ezsdrás könyve 7. részének 10. verséből választotta, mely így szól:
„Mert Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és előírásokat.”

A babiloni fogság után a templom újjáépítéséről szóló hír hallatára Ezsdrás is hazatért Perzsiából Jeruzsálembe, hogy tanítsa Izráelt Isten törvényére. E kiváló írástudó pap bemutatásaképp olvashatjuk ezt a verset, ami azt emeli ki róla, hogy Ezsdrás szívvel-lélekkel Isten igéjének tanulmányozásának, megélésének és továbbadásának lázában égett.

Azt reméljük, hogy mi is veletek együtt ilyen lélekkel lehetünk közösségben az akadémián, hogy megismerjük „Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére” jussunk. (Ef 3,19)

Tanulni

Szeretnénk, ha egyre jobban megismernétek Istent, az evangéliumot minél teljesebben kiaknáznátok, és a Bibliába is még mélyebben beleásnátok magatokat. A „tanulás” alatt pedig nem egyszerűen intellektuális többlettudást értünk, hanem a bibliai értelemben vett „ismeretet”, vagyis amikor nem pusztán informálódunk, hanem teljes lényünkkel kapcsolatba is kerülünk Istennel, hogy megbízzunk benne és szeressük őt.

Tenni

Szeretnénk az evangéliumot, Isten Nagy Történetét és a Biblia sokszínű igazságait úgy bemutatni nektek, hogy az ne maradjon meg egy elvont, elméleti szinten, hiszen a Szentírást nem véletlenül nevezik az „Élet könyvének”. Alkalmazhatóság, gyakorlatiasság, az ember egzisztenciális kérdéseire adott válaszok jellemzik tanításunkat, azért, hogy az Isten akaratát a mindennapok harcai közepette is meg tudjátok élni.

Továbbadni

Amikor nagy öröm ér bennünket, az egyik legjellemzőbb reakciónk, hogy meg akarjuk osztani másokkal is. Ha egy lányt eljegyeznek, amikor gyermekünk születik, vagy éppen egy egészen rendkívüli ajándékot kapunk, alig várjuk, hogy elújságoljuk másoknak. Azt reméljük, szolgálatunkkal és tanításunkkal lelkesíteni fogunk titeket, hogy még motiváltabban adjátok tovább Krisztus megváltói művének és Isten országának örömüzenetét…

ALAPÉRTÉKEINK

Istenfiúi identitás

Isten – Jézus Krisztus megváltásáért – szerető mennyei Atyánk lett, mi pedig az ő örökbe fogadott gyermekei. Mivel Krisztussal hit által egyek vagyunk, ezért megkaptuk az istenfiúság kiváltságát, amivel megannyi ajándék, ígéret és örök élet jár együtt. A keresztyén élet igazi, lelki fókuszpontja nem más, mint az Isten atyai szívének egyre mélyebb felfedezése és az új identitásunkban való meggyökerezés. Minden, ami a Krisztusé, az a miénk” – ezt tartjuk a keresztyén evangélium legtömörebb megfogalmazásának. Legfőbb célunk, hogy ezt az örömhírt mindig középpontba állítsuk, és arra törekszünk, hogy ez a „fiúság szemlélet” hassa mind a tanításunkat, mind a hétköznapi életünket.

Mit jelent az evangéliumból, Isten szeretetéből élni? Ez a legfontosabb kérdés, amire a mindennapok viharaiban újra és újra választ kell találnunk. Hogy Isten ne csak egy háttéralak, hanem az életünk ki nem merülő forrása és középpontja lehessen. Ehhez a felszabadult élethez szeretnénk minden keresztyén testvérünket egyre közelebb segíteni.

Személyes és életközeli

A keresztyén vallásgyakorlást és tanításokat sok esetben személytelenség és a hétköznapok húsvér valóságától való távolság jellemzi. A mindennapok kérdései és személyes kríziseink nem találkoznak azzal, amit az egyház általában közvetít, és a „közösségi életünk” főként felszínes kapcsolatokban és olyan programokban merül ki, amik megrekednek a távolságtartó, udvariaskodó beszélgetések szintjén. Szolgálatunk során odafigyelünk arra, hogy minél mélyebben, a szívünket is feltárva kapcsolódjunk: személyesen törődjünk hallgatóinkkal, illetve mi magunk is megnyíljunk feléjük.

Elkötelezettek vagyunk abban is, hogy a keresztyén hit és a földi, mindennapi életünk valósága közti (vélt) szakadékot áthidaljuk, vagy még pontosabban: bebizonyítsuk, hogy ez a szakadék valójában nem is létezik, mert az Isten kijelentése pont az ember legfontosabb egzisztenciális problémáira válaszol. A hétköznapokra is érvényesen – személyesen – neked.

Teológiailag igényes

Kiüresedett közhelyek és felszínes, gyors válaszok puffogtatása helyett mindig az vezérel bennünket, hogy átgondolt, körültekintő és a Bibliából megalapozott válaszokat keressünk. A Szentírást pedig mindig evangélium- és Krisztusközpontúan értelmezzük: szerelmeslevélként olvassuk, és nem törvénykönyvként. Ráadásul célunk az, hogy ne egyszerűen csak konkrét igazságokat, igeértelmezést adjunk át, hanem egy teljes, az egész életünket átformáló evangéliumi szemléletet. Ugyanakkor nemcsak az evangélium tartalmának tiszta megőrzésére vagyunk tekintettel, hanem arra is, hogy ezt az időtlen igazságot a mai kort alaposan megismerve, annak nyelvén szólaltassuk meg.

Célunk az Isten igéje mellett a saját kontextusunk mély feltérképezése is, hogy – amennyire lehetséges – elszakadjunk a keresztyén egyházra és teológiára gyakran jellemző „kánaáni nyelvezettől”, és a XXI. századi ember számára minél érthetőbben és világosabban kommunikáljuk Isten fantasztikus önkijelentését és bölcsességét.

Közösség

Isten nem magányos, individualista keresztyéneket akar magának, hanem az ő nagy családját, a keresztyén Egyházat éppen azért hozta létre Jézus által, hogy mi, emberek újra megtanuljunk igazán mély, elkötelezett, a többieket gazdagító közösségben élni egymással.

Ezért mindenkit a gyülekezeti közösség minél intenzívebb megélésére, őszinteségre és valódi, elkötelezett kapcsolatok ápolására bátorítunk – szemben a felszínességgel, struktúrák puszta fenntartásával és kiüresedett rítusokban való részvétellel.

Felekezetfüggetlen

Tanításunkban arra az isteni kegyelemre, a keresztyén örömhír teljességére tesszük a hangsúlyt, ami egyesít minden Krisztusban hívőt, és nem elválaszt – bármilyen felekezethez tartozzon is. A célunk az, hogy megéljük az evangélium hitében a szeretetegységünket, és nem akarjuk, hogy másodlagos kérdések elválasszanak bennünket.

Mindenkit szeretettel várunk, akit a Biblia, Isten, és a neki tetsző élet érdekel. Gyertek, és tanuljuk meg együtt, milyen a sokféle irányzatra és felekezetre széthullott egyház határait átlépve egymást tisztelni, szeretni, sőt egymás hitéből gazdagodni!

„A Nagy Történet”

A világunk többféle, megítélésünk szerint élhetetlen narratívát közvetít számunkra arról, mi az élet értelme, honnan jövünk és hová tartunk. De Istennek is van egy Nagy Története ezzel a világgal! Az a küldetése, hogy megmentsen minket a romlástól és a pusztulástól, és örök élettel ajándékozzon meg. Mi keresztyénként ebbe az isteni misszióba kapcsolódhatunk be, hogy embereket „halásszunk” Isten szeretete számára.

Ezért hívunk mindenkit, hogy ismerje meg Jézus Krisztust, és lépjen be abba a fantasztikus történetbe, amit maga Isten ír. Hisszük: a kegyelem tényleg olyan lenyűgöző, hogy akit megragadott, az tovább is akarja adni, és így „emberhalász” lesz.