KÖNYV-
AJÁNLÓK

Ezek a könyvek magyarul még nem jelentek meg. Pl. az abebooks.com, a bookdepository.com és az amazon.com oldalakon rendelheted meg őket (használtan vagy újonnan).

DeVern Fromke: Ultimate Intention (Pickle Partners Publishing, 2016, [1962])

„A legjobb keresztyén könyv, amelyet egész életemben olvastam. Úgy kellett ez nekem most, mint egy falat kenyér.” (Kozák Péter, a FiAk egyik tanára) Tulajdonképpen a keresztyén örömhír üzenetét foglalja össze, különös tekintettel arra, hogy mi Isten végső célja a „teremtés – megváltás – újjáteremtés” nagy drámájával. Törvényeskedéstől mentesen, mégis nagyon hangsúlyosan ír arról is, hogy ne csak a kereszt ajándékait tegyük magunkévá, hanem a „kereszt megélése” is megjelenjen bennünk. Mi Isten legfőbb szándéka velünk, a világgal, a történelemmel? Ha erre ráeszmélünk, akkor az ember egy új értelmezési keretbe láthatja a saját életét és az egész világtörténelmet is… A szerző egy kifejezetten istenközpontú és markánsan evangéliumi választ ad e kérdésre, amelyet bibliai igék sorával bizonyít.

Rankin Wilbourne: Union with Christ (David C Cook, 2016)

Ahhoz, hogy megismerjük Istent, és igazán élvezetes legyen vele járni, semmi sem olyan alapvető és központi kérdés, mint a Krisztussal való egységünk. Tulajdonképpen az egész Biblia erről szól. Ez a keresztyén hit szíve. Ez teszi az evangéliumot örömhírré. Mégis, ha megkérdezel keresztyéneket manapság, hogy „mi az evangélium?”, valószínűleg nem a Krisztussal való egység fog először az eszükbe jutni. Sokak számára a Krisztussal való egységünkről szóló tanítás sokkal inkább homályos és megfoghatatlan, semmint világos és a hétköznapokban jól megragadható. Ez olyan veszteség azonban, amelynek nagyon is valóságos és drasztikus következményei vannak arra nézve, hogyan látjuk önmagunkat és miként éljük meg az Istennel való kapcsolatunkat. A Krisztussal való egységünk nem várt válaszokat kínál az életünk olyan alapvető kérdéseire, mint: Ki vagyok én valójában? Miért vagyok itt? Hová tartok? Hogyan érhetek célhoz?

Neil T. Anderson: Victory over the Darkness (Regal Books, 2000, Second Edition)

Hogyan fedezheted fel azt az erőt, ami a Krisztusban elnyert identitásodban van? Ez a könyv abban segít, hogyan élheted meg még jobban azt a szabadságot, ami Krisztusban már a tiéd. Szabadok lehetünk a múltunktól, az érzelmi sérüléseinktől, az emberek elutasításától, az ördög megkötöző hatalmától. S ehhez nincs is szükség másra, mint bízni abban a fantasztikus örömhírben, amiről a Biblia szól. Persze, az evangélium csak akkor lesz fantasztikus a számunkra, ha megismerjük és merjük megélni a maga teljességében…

C.L. Chase: Grace-focused Optimism (Christian Focus, 2017)

Chase könyvének premisszája az, hogy az üdvösségünk a maga egészében egyedül Isten kegyelméből van. A kegyelem pedig nem pusztán egy jól hangzó kifejezés, hanem egy olyan igazság, amely az életünkben hatalmasan működik Krisztus által. Isten eltökélte magát: Fiában úgy dicsőíti meg magát általunk, hogy mindennap, percről percre jóságos lesz hozzánk. C. L. Chase szerint: „A legalapvetőbb leírása annak, hogy mit jelent keresztyénnek lenni: „nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.” (Róm 6,14b) „Kegyelem alatt élni” pedig azt jelenti, hogy a kegyelem határoz meg téged. Vagyis: életed történetének minden fonalát a kegyelem szövi össze. Minden történést a kegyelem illeszt be. Minden szereplőt a kegyelem küld hozzád. Minden fejezetet, bekezdést, mondatot és párbeszédet a kegyelem ír. A vége a kegyelembe torkollik. Az egész történet egy kegyelmes Szerző tollából származik.”

Wayne and Clay Jacobsen: Authentic Relationships (BakerBooks, 2003)

Ha fontos számodra a barátság és a közösség, akkor ez a könyv új inspirációkat nyújt majd számodra ahhoz, hogyan tarts fenn értelmes és szeretetteljes kapcsolatokat másokkal. Megmutatja, hogyan lehetsz alkotó részese egy olyan igazi szeretetközösségnek, amelynek középpontjában tényleg az evangélium áll, és az, hogy szeretetben értékeljék és gazdagítsák egymást a tagok. A könyv csoportosítva végigmegy azokon az újszövetségi igeverseken, amelyekben szerepel az „egymást” kifejezés. Hogyan fogadjuk el, bátorítsuk, intsük, segítsük, szenvedjük el egymást? Persze, mindennek az alapja az, hogy Isten irántunk való nagy szeretetében megerősödjünk, mert ahogy a szerzők írják: „csak annyit tudsz továbbadni másoknak, amennyit előbb te magad elfogadtál Istentől.”

Tim Chester: You Can Pray (P&R Publishing, 2014)

Ez a könyv nem lépésekről szól, amiket meg kellene tenned, hogy „nagyszerű imádkozóvá” válj. Hanem arról, hogy már az vagy Krisztusban! Őmiatta bármikor bátran imádkozhatunk, nem kell félnünk attól, hogy a szent Isten jelenlétében éljünk, mert kegyelemből vele szüntelenül kapcsolatban lehetünk. Ebben a könyvében Tim Chester elárulja az evangéliumi imádság három titkát, ami nem más, mint az Atya, a Fiú és a Lélek munkájába vetett bizalom. Az imádság olyan, mint amikor egy gyermek segítséget kér az apjától, és ez egyáltalán nem nehéz. A szerző abban akar bátorítani, hogy merjünk élni azzal a lehetőséggel, hogy mennyei Édesapánkkal mindig kapcsolatban lehetünk, hiszen az ő kegyelme Krisztusban mindenre elég.

Paul E. Miller: Praying Life (NavPress, 2017, Second Edition)

Az imádság egyszerűen te magad vagy – egy jóságos Apa gyermeke –, amint az életed hétköznapi ritmusában beszélgetsz vele. A legtöbbünk számára az imádkozás olyan nehéz, hogy leszámítva, amikor gyötrő körülményeink kikényszerítik belőlünk, egyszerűen nem szoktunk imádkozni. Az imádság hiánya a hitetlenségből fakad, abból pedig az, hogy félünk, szorongunk, örömtelenek vagyunk, és gyakran lelki apátiába esünk. Ha az „imaéleted” csak döcög, akkor ez a könyv neked szól!

John Piper: A Hunger for God (Crossway Books, 1997)

A böjt témájáról jó néhány keresztyén könyv jelent már meg (magyarul is), amely a különféle módszerekre és technikákra összpontosít, vagyis a törvényeskedés hibájába esik. Piper könyve azért nagy jelentőségű, mert evangéliumi alapokon, a kegyelem radikális üzenetét megőrizve beszél a böjt gyakorlatáról. Arra hív bennünket, hogy a bálványimádó szívünktől elfordulva az Istennel való kapcsolatunk és az utána való éhségünk növekedjen azáltal, hogy megtartóztatjuk magunkat az egyik legalapvetőbb fizikai szükségünktől, az étkezéstől. Nem beszélve arról, hogy a böjt nem jelentheti a saját akaratunk Istenre kényszerítését sem, hanem sokkal inkább mi hangolódhatunk rá az ő szándékaira, ahogy a nagy ébredések és keresztyén missziók előtti böjtsorozatok egyháztörténeti példái is mutatják…

G. K. Beale and Mitchell Kim: God Dwells among us (IVP Books, 2014)

Beale a Westminster Theological Seminary újszövetségi és biblika teológiai tanszékének professzora. Ez a könyve a The Temple and the Church’s Mission című, vaskos tanulmánykötetének lerövidített, közérthető változata. A „templom” képének üzenetét és missziói implikációit követi végig a teremtéstől egészen az új teremtésig. Már az Éden Isten „temploma” volt, azaz földi jelenlétének helye. Azonban ezt a bensőséges közösséget az ember a bűnbeeséskor elveszítette, de az örömhír épp az, hogy Isten kegyelemből, szép fokozatosan az egész világunkat újra „édenkertté” teszi, hogy végre megtapasztalhassuk, milyen az, amikor az Ő ismerete betölt mindent, ahogy a tengert a víz… A könyv arra is figyel, hogy a templom szimbólumának szépen kidolgozott teológiája ne maradjon meg elvont szinten, hanem életközeli módon tárgyalja ezt a kimeríthetetlen bibliai témát.

 

Michael W. Goheen: A Light to the Nations (Baker Academic, 2011)

Isten missziójának teljes bibliai történetét tekinti át a szerző, amelynek az egyház önértelmezésében van óriási szerepe. Ebben a témában az elmúlt pár évtizedben számos mű született, de Goheen feldolgozása az, amely a teológiai igényességet megőrizve a lehető legtömörebben foglalja össze a misszió biblika teológiáját. Arra motivál mindannyiunkat: az egyház a belterjességéből és az önmaga körül való forgásából kitörve töltse be azt a feladatot, amivel Ura megbízta – legyen végre újra a világ világossága!

Tim Chester: Crown of Thorns (Christian Focus, 2015)

Az evangéliumi keresztyénségen belül úgy tűnhet, mintha az örömhírnek két, egymással versengő változata lenne. Az egyik az, amelyik azt hangsúlyozza, hogy az evangélium az Isten országáról szól, vagyis Isten mindent átfogó tervéről, ami az egész világ helyreállításában csúcsosodik ki. A másik pedig az, amelyik a keresztre, s ezen keresztül a megbocsátásra és a megigazulásra összpontosít. Ez a két eltérő hangsúly aztán két, egymástól jelentősen eltérő tanítványozási/missziói modellhez vezet. Tim Chester ebben a rövid, lényegre törő könyvében arra mutat rá, hogy valójában ez a „két” evangélium egy. A keresztyén örömhír ugyanis egy olyan Királyról szól, aki az igazságot helyreállítja a földön – eléggé váratlan módon…

Tim Chester and Steve Timmis: Total Church (Crossway Books, 2008)

Ez a mű nagyszerűen gondolja újra, hogy a XXI. századi kontextusban mit jelent gyülekezetnek lenni. A gyülekezet lényege az evangéliumban és az abból létrejövő valódi, őszinte szeretetközösségben van. Chester és Timmis minden nagy, a gyülekezeteinket foglalkoztató témát sorra vesz (evangelizálás, társadalmi szerepvállalás, gyülekezetplántálás, misszió, tanítványozás, lelkigondozás, lelkiség, teológia, apologetika, gyerekszolgálat, siker), s mindegyikben – evangéliumi, biblikus nézőpontból – a gyülekezeteink reformációjára hív. Az egyházról való gondolkodásunkat annyi torzulás és rossz beidegződés jellemzi, hogy égető szükség van arra, hogy visszatérjünk Jézus és az apostolai egyszerű, élhető és izgalmas víziójához.

Tim Chester and Steve Timmis: Everyday Church (Crossway, 2012)

Míg a szerzőpáros Total Church című könyve – gyakorlatiasan bár de – az egyháztan legfontosabb alapelveit fekteti le, ennek „folytatásaként” az Everyday Church az evangéliumi közösségek missziói munkájáról szól. Négy nagy témát jár körbe: mit jelent a gyülekezetben az életközeli, hétköznapok valóságába gyökerező közösség, lelkigondozás, misszió és evangelizálás. A gyülekezeti víziónk reformációjához ez is alapmű. A régi „keresztyén Európa” a múlté, tudomásul kell vennünk, hogy a keresztyén egyház újra a társadalom perifériájára szorult, s ne álmodozzunk a régi újjáéledéséről, hanem erősödjünk meg abban: Krisztus ma is él, munkálkodik és olyan igazi evangéliumi közösségeket akar létrehívni, melyek valódi missziót végeznek és a tagok hétköznapjaihoz is kötődik, s nem pusztán a „vasárnapi istentisztelethez”. Ehhez, persze, sok régi elképzelésünk felülvizsgálatára van szükség, és arra az evangéliumi szabadságra, ami az apostolokban anno még megvolt…

Tim Chester: A Meal with Jesus (Crossway, 2011)

Tim Chester e rövid könyvében az étkezés és a vendéglátás gyülekezeti életben betöltött és rég elfeledett, alapvető szerepére hívja fel a figyelmünket. A közös étkezésünkben – kézzel foghatóan – megtestesül(hetne) a kegyelem, a közösség, a reménység, a misszió, az üdvösség és az ígéret nagy teológiai üzenetei. Ez a mű szintén egy hatalmasat rúg egyházaink életének rideg, túlintézményesedett, mesterséges valóságába. De meg vagyunk győződve arról, hogy szükségünk van ilyen kijózanító és egyben pozitív víziót is adó perspektívára, amely ráadásul mélyen bibliai alapigazságokba gyökerezik. A szívünk igazi közösségre éhes, és nem liturgikus, „szent eseményekre” vagy agyonszervezett, felszínes programokra, amelyekkel csak megnyugtatjuk fel-fel törő lelkiismeretünket, és fenntartjuk azt a látszatot, mintha gyülekezeteink végeznének missziót, és a tagjai között lenne valódi szeretetkapcsolat…

Wayne Jacobsen: The Naked Church (Body Life Publishers, 2002)

Össze vagy zavarodva? Ki vagy égve? Teljesen kiábrándultál a gyülekezeti életből? Ez a könyv abban segít, hogy felfedezd azt a bensőséges kapcsolatot az élő Istennel és az Ő családjával, amely képes betölteni szíved legmélyebb rétegeiből feltörő éhségedet a szeretetkapcsolatokra. Gyülekezeteink, egyházaink jórészt külsődleges, felszínes dolgokra koncentrálnak: a hatalmas templomok és intézmények fenntartására, felkapott egyházi személyiségekre, különféle liturgiák betartására, a létszámra stb. Pedig olyan fantasztikus az, amit Isten a gyermekei számára kigondolt: éljenek szeretetben és normálisan! A szerző provokatív módon olyan témákat vesz sorra, mint pl.: a bonyolult, okoskodó teologizálás szemben az evangéliumi hit egyszerűségével; hogyan zárjuk be Istent különféle dobozokba; milyen az igazi, újszövetségi közösség; van-e erő a hitéletünkben. Vigyázat, egyházkritika! Hiszen meztelen a király…

Randy Newman: Questioning Evangelism (Kregel Publications, 2017, Second edition)

Sokunk evangelizációs stílusa az, amikor végre valaki előtt „bizonyságot tehetünk”, hogy jól nyakon öntjük a másikat az evangéliummal vagy a megtérésünk személyes történetével, aki a kánaáni nyelvezet miatt – sajnos – a nagy részét nem is érti, és mindeközben teljesen elfelejtettünk: kérdezni… Ez a könyv a kérdezés művészetébe vezet be bennünket, és nagyon alaposan körbejárja az evangélizálás módszertani, motivációs és tartalmi kérdéseit is. Nehéz lenne tagadni, hogy a 10. fejezetnek is nagy létjogosultsága van, melynek címe az: „Ha Jézus olyan fantasztikus, akkor jó néhány követője miért olyan seggfej?” Newman még ezt a – szomszédainkat, munkatársainkat és nem hívő családtagjainkat nap mint nap gyötrő – meglehetősen fogas kérdést is megkísérli megválaszolni…

James C. Petty: Step by Step (P&R Publishing, 1999)

Hogyan vezet bennünket Isten? És hogyan nem? És vajon miben áll a mi felelősségünk Isten életünkre vonatkozó akaratának megértésében? Petty könyve alaposan, mélyrehatóan és gyakorlatiasan tárgyalja ez a sokunkat feszítő kérdést. Szemlélete kiegyensúlyozott, az evangélium szabadságát megőrizve hív minket arra, hogy a Szentlélek megvilágosító munkáján keresztül jussunk el arra az isteni bölcsességre, amely a Biblia lapjain olvasható és Krisztus személyében megtestesült. Az isteni vezetés teológiáját és megértésének lépéseit is behatóan ismerteti. Az alkalmazást egy – a prioritásainkat tisztázó – táblázattal is igyekszik segíteni.

Tim Chester: Closing the Window (IVP Books, 2010)

A pornográfia teljesen áthatja a mai nyugati társadalmunkat, s egyre több embert (nem csak férfiakat) behálóz és függővé tesz. Az ördög így számos házasságot, családot, keresztyén szolgálatot, világi előmenetelt tönkre tehet, nem beszélve a felhasználó lelkivilágáról. Tim Chester egy evangéliumtól csöpögő és gyakorlatias bátorítással szolgál ebben a könyvében, hogyan szabadulhat meg valaki a pornófüggéstől. Ez a mű kiváló példa arra, miként írjunk egy konkrét témáról igazán Krisztus- és evangéliumközpontú lelkülettel. Tisztázza a mély motivációkat, leleplezi a szív bálványait, és Isten ígéreteivel, szépségével és kegyelmével bátorít arra, hogy van remény! Nem kell senkinek a pornó rabságában élnie, Krisztusban ott van a szabadság…

Bill Thrall – Bruce McNicol – John Lynch: Bo’s Café (Windblown Media, 2009)

Egy szétesett házasság megújulásának és egy igazi testvéri melléállásnak a regénye, amely a kegyelem világába vezet be bennünket – egy olyan világba, ahol végre őszinték lehetünk másokhoz, önmagunkhoz és Istenhez. A keresztyén kapcsolatiság témájához alapmű, egy olyan aspektusra hívja fel a figyelmünket, ami a legtöbb gyülekezetből fájdalmasan hiányzik: milyen az, amikor Isten előtt tényleg őszintén összekapcsolódik az életünk. Isten Lelke abban elkötelezett, hogy akárhol is tartunk a valódi szeretetkapcsolatok kiépítésében, újra és újra arra motiváljon és vezessen: mélyítsük őket tovább. Arról is elgondolkodtatóan ír ez a regény, miért fontos, hogy végre megnyíljunk valakinek, és elengedjük azt a meggyőződésünket és működésmódunkat, hogy úgyis csak magunkra számíthatunk. Ebből a magányból azonban rendszerint egy felszínes élet vagy egyenesen annak összeomlása következik… Házassági gondokkal küzdő pároknak egyenesen „kötelező olvasmány”.

C. L. Chase: Good, Good Father (Christian Focus, 2021)

Chase újabb könyvében hozza megint a formáját: Istenre és az ő ígéreteire irányítja lelki tekintetünket, és a keresztyén életnek egy olyan egyszerű vízióját nyújtja, amit még egy gyermek is megért: Atyád, a Mindenható szeret. Kell ennél több? Chase válasza az, hogy nem, sőt a nagy bajunk éppen az, hogy erről az egyszerű igazságról lekerül a fókuszunk, és helyette más keresztyén üzenetekre kezdünk el koncentrálni. De mit jelent az, hogy Isten az én Atyám? Elsősorban azt, hogy az ígéreteinek függésében, szabadon, nyugodtan élhetünk.

Dwight Edwards: Revolution Within (WaterBrook Press, 2002)

A keresztyén örömhír felfedezésének egyik első nagy lépcsője az, amikor ráébredünk: Krisztusban egy új identitást nyertünk, Isten szeretett fiai vagyunk, és ebből a státuszunkból semmi sem ragadhat ki bennünket. Krisztus igazságának palástja rajtunk van, sőt fiúságából is részesedünk. De van még egy nagy kérdés. Vajon belül, a szívünkben nem változott semmi? Csak kaptunk egy új „személyi igazolványt” (ID), de közben ugyanazok az emberek maradtunk, mint régen? Edwards arra nyitja fel a szemünket, hogy a keresztyén örömhír nemcsak egy új státuszt jelent, hanem újjászületést is, vagyis azt, hogy Istentől új szívet és új Lelket kaptunk, aminek folytán belülről is kicserélődött az életünk. Egy „belső forradalom” is végbement bennünk! Olyan új vágyak törnek fel belőlünk, amelyek korábban nem; már nem tudunk azonosulni a bűneinkkel úgy, mint a megtérésünk előtt. De hogyan változtat a keresztyén megélésünkön és a többi testvérünkhöz való viszonyulásunkhoz az újjászületésünk ténye? A szerző erre a kérdésre keresi és adja meg a választ.

Andrew Farley: The Naked Gospel (Zondervan, 2009)

Csak az evangélium és semmi más – ez Farley könyvének legfőbb üzenete. Erre a kinyilatkoztatásra ő is úgy jutott el, hogy korábban ő is egyfajta vallásos „OCD” alatt nyögve élte a keresztyén életét, amikor eljutott arra a pontra, amikor az már tarthatatlanná vált. Megadta magát a kegyelem üzenetének, ami az egész életét forradalmasította. És hogy a kegyelem „lustává” vagy „felelőtlenné” tesz? Farley határozottan cáfolja ezt a felvetést ezzel a könyvével, de a szolgálatával is. Számos evangéliumi igazságot tisztáz, és megannyi félremagyarázott igeversről lerántja a leplet. A bűnbocsánat teljességét és véglegességét hirdeti, a feltételek nélküli kegyelmet, a törvénytől való szabadságunkat, és még sok más olyan igazságot, amelyek szükségesek az evangélium megértéséhez és megéléséhez. És mindeközben kínosan ügyel arra, hogy ne tegyen hozzá semmilyen szabályt, módszert, törvényt, technikát, amivel csak megerőtleníteni az örömhír világos és átütő üzenetét.

S. J. Hill: Enjoying God (Passio, 2012)

Az Atya szeretetéről ritkán írnak könyvet, pedig a keresztyénség leglényegesebb üzenetéről van szó, amelyből minden más kiindul, és amely a kulcsa annak, miképp élvezhetjük az Istennel való kapcsolatunkat. S. J. Hill ebbe a nagy isteni románcba akar bevonni bennünket, olvasókat, hogy ráérezzünk, milyen az, amikor tényleg felszabadultan, szeretve érezzük magunkat. Mibe keressük az életünk értelmét, jelentőségét, forrását? Nagy kérdés ez, és ez a könyv az egyetlen valós alternatívát nyújtja annak az életnek, amelyet már olyan jól ismerünk: a kimerültséget, az ürességet, az önmagunk körül való forgást, a bizonytalanságot.

Steve McVey: Grace Walk (Harvest House Publishers, 1995)

Steve McVey saját életpéldáján keresztül mutatja be azt, milyen az, amikor valaki egy erőlködős, törvényeskedő keresztyén életet maga mögött hagyva felfedezi a kegyelemből való élet lelki dinamikáit. Ő maga is lelkipásztorként a teljesítmények és kötelességek súlya alatt összetörve jutott el odáig, hogy végre az Atya szeretetére bízza teljes életét, beleértve szolgálatát is. Új identitás, Krisztus élete, az Isten szeretete, a törvénytől való szabadság, a  kötelességszerű szolgálat helyett örömteli – többek között ilyen témákat jár körbe bátorító és felszabadító könyvében.

Steve McVey: Walking in the Will of God (Harvest House Publishers, 2009)

„Mi az Isten akarata?” – kérdezi sok keresztyén hívő tanácstalanul, és valamilyen módszer vagy technika után kutat, hogy végre bizonyosságra jusson. És egyáltalán mit ölel fel az Isten akarata? Egyszerűen erkölcsi szabályoknak kell engedelmeskednünk, amúgy meg szabadok vagyunk azt tenni, amit jónak látunk? Vagy az Úr az életünk minden kisebb-nagyobb fordulópontjánál, döntésénél le akar szólni az égből, hogy erre vagy arra tovább? Steve McVey könyve azért egyedülálló, mert az evangélium központiságát és erejét megőrizve egy harmadik utat kínál: a kegyelem, a szabadság és a Lélek vezetésének valóságába kíván bennünket bevonni, hogy folyamatosan megtapasztalhassuk, milyen az Istennel járni, és nem azon görcsölni, ami nem a mi felelősségünk, hanem az Övé.

Michael John Cusick: Surfing for God (Thomas Nelson, 2012)

Egy igazán mély könyv a pornó rabságáról, amelyet mindenképpen érdemes elolvasni, ha ezzel küzdesz, ha a környezetedben van olyan, aki ezzel harcol, illetve ha úgy általában az addikciók lélektanára kíváncsi vagy. A sebzettségünk, a megtörtségünk és a bűnösségünk valóságát egyensúlyban tartva ír a szerző arról, hogy a lelkünk igazi, mély és teljes megnyitása Isten szeretete előtt az egyetlen, ami valóban segíthet. A könyv egyszerre evangéliumközpontú és az emberi lélek mélységeit feltáró, így nem egy törvényeskedő, felszínes „hét lépést” kapsz, hogy eljuss a szabadságod megélésére. Cusick saját maga is érintett a pornófüggésben, és kíméletlen őszinteséggel mutatja be a saját életútjából is a legfontosabb csomópontokat. Óriási segítség, hogy az igazi motivációidat felfedezd a függőséged mögött, illetve az Istennel való kapcsolat mélyebb megéléséhez is támpontokat nyújt. Ritka jó lelkületű könyv. Isten tényleg az összetörtségünkön és a legnagyobb bűneinket keresztül tudja a legnagyobb jót kihozni az életünkből! Ebben a reménységben erősít meg bennünket Cusick.

Jay Stringer: Unwanted (NavPress, 2018)

Alapmű – egy keresztyén szerző tollából – a szexuális abúzust elszenvedők ill. a szexuális függőségekkel küzdők gyógyulásához és lelkigondozásához. Igazán érzékeny ír a múltunk feldolgozásának témájáról, hogy miért elengedhetetlen a történetünket nem elnyomni, hanem felszínre hozni. Foglalkozik magával az abúzusnak a lélektanával, a diszfunkcionális család témájával, a szexuális traumáinkhoz való viszonnyal. A harmadik részben pedig jó néhány irányelvet ad, hogyan szabadulhatunk meg e traumák megkötöző erejétől, hogyan dolgozzuk fel azokat, mik segíthetnek egy egészséges élethez.

Edward Welch: When People are Big and God is Small (P&R Publishing, 1997)

Mindannyiunknak számít az emberek véleménye, vagy legalábbis bizonyos embereké. Mit gondol rólam a párom, a gyerekem, a főnököm, a barátom, a szomszéd csaj, a gimi „szőke hercege”? Edward Welch könyve kiválóan elemzi az emberektől való függőségünk (kodependencia) mélylélektani vonatkozásait, és egyúttal a szabaduláshoz is evangéliumközpontú szempontokat ad. A szerző az emberektől való félelemmel az egészséges istenfélelmet állítja szembe, amely Isten irántunk való szeretete mellett egy fontos, és manapság – a kegyelemcentrikus keresztyén körökben – elhanyagolt téma. Welch szembemegy minden öncélúságunkkal, arra is alaposan kitér, miért nem érdemes a „pszichés szükségleteink betöltését” kergetni nemcsak más embereknél, hanem Istennél sem. A cél az, hogy megtagadva minden nyílt és keresztyén köntösbe bújtatott öncélúságunkat, végre tényleg Isten személye legyen az életünk középpontjába, aki – mivel a világ Teremtője és Királya –, ezért megérdemel minden tiszteletet, imádatot, dicsőítést – az Ő nagy szeretetére válaszul.

Gregory A. Boyd: Present Perfect (Zondervan, 2010)

Az amúgy evangelikál körökben vitatott szerző kiváló könyve az „Isten jelenlétének gyakorlásáról”. Lőrinc testvér, J.-P. de Caussade és Frank Laubach misztikus szerzők nyomán arra szeretné felhívni a figyelmünket, hogy a legfontosabb „életfeladatunk”, hogy Isten szerető jelenlétében éljük az életünket, és itt és most az ő akaratát éljük meg a mindennapokban. Hiánypótló volta miatt tettük be a könyvajánlóink közé, mert Boyd ebben a könyvében – erről a témáról – fején találja a szöget. Ráadásul a könyv függelékében röviden, de lényegre törően arra is kitér, hogy a keresztyén „isteni jelenlét gyakorlása” és a Tolle-féle New Age-hez tartozó, keleti vallások irányából érkező szerzők között milyen alapvető különbségek vannak, és miért nem érdemes a kettőt összekeverni és egy napon említeni. Korunk racionalista, a jövő és a múlt fogságában élő kultúránk számára életbevágó jelentőségű, hogy újra felfedezzük azt az egyszerű, Isten akaratára és szeretetére nyitott életet, amelyet csak az Ő jelenlétének biztos tudatában lehet megélni – itt és most.

David Gregory: If Jesus Loves Me, Why Isn’t This Working? (OnePress, 2018)

Milyen lenne, ha életed egy megterhelő szakaszát Isten arra használná fel, hogy még mélyebben bevezessen téged az igazi keresztyén életbe? És mi lenne, ha ezt úgy tenné, hogy leveleket hagy az ajtód előtt? David Gregory e könyvében ilyen fiktív, de biblikus, evangéliumi lelkületű leveleket olvashatunk, amelyek azt magyarázzák el, milyen az evangélium üzenetéből élni nap mint nap. A könyv egyszerre motiváló, felemelő, és egyúttal arra is rácsodálkozhatunk: ez az egész egyszerű, mint a faék, csak mi, keresztyének hajlamosak vagyunk túlbonyolítani…

Dan Stone and David Gregory: The Rest of the Gospel (Harvest House Publishers, 2000)

Egy alapos könyv, amely végigmegy az evangélium üzenetének életünkre vonatkozó következményein. A Krisztussal való egységünkből indul ki, és ennél jobb kiindulópontot keresve sem lehetne találni. Mit jelent az, hogy meghaltunk a Krisztussal? Miben áll a keresztyén növekedés? Hány „természete” van a hívő embernek? Mi a nyomorúság szerepe a keresztyén életben? Ezeket és más kérdéseket tisztáz a szerzőpáros azért, hogy a lehető legrészletesebben bemutassák azt a bibliai víziót, mit jelent az új szövetség evangéliuma számunkra. A könyv olyan értelemben is kiegyensúlyozott, hogy az ötödik nagy részben kifejezetten kitér arra is, hogy mit jelent mindezt a hétköznapokban is megélni…