Fiak a Fiúságról

Résztvevők a romhányi Fiúság Konferenciáról (2015. aug. 18-23)

Ismeret és szív

Amióta a 30-as éveim végén átadtam az életem az Úrnak, elemi erővel hívogat Jézus. Nagyon szeretek Isten szerelmes levelével (az Igével) foglalkozni, sokat olvasok a témáról. Ezért végeztem el a Budapesti Bibliaiskolát is. Így ismertem már az előadókat, Szabolcsot és Gyurit, több előadásukat hallottam többek között a fiúságról is. Tudtam, hogy nem csalódhatok a konferenciában, az ő személyük is garancia volt nekem.

És mégis… a konferencia első napjaiban erős nyugtalanságot éreztem. Folyton az zakatolt a fejemben, hogy minek vagyok itt. Imádkoztam, hogy az Úr mutassa meg, hogy miért hozott ide el, ha egyáltalán Ő hozott, mert ebben is kételkedtem.

Azután a harmadik nap történt valami. Nem tudom igazán mikor és hogyan, de elkezdtem érezni, hogy itt most nem csak ismeretről van szó, „szív” kérdése, amit itt hallok. Átadtam magam az előadások sodrának, a kiscsoportos beszélgetések bizonytalankodó, de őszinte légkörének. Elcsitult bennem a tiltakozás, az ellenérzés mások iránt. Sőt, megéreztem azt, hogy mit jelent „testvérnek lenni a Krisztusban”. Mit jelent az, hogy különböző nemű, korú, családi állapotú, érdeklődésű, kulturális hátterű, társadalmi státuszú, sőt nemzetiségű emberek „pusztán” a Krisztushoz való tartozásuk miatt testvéri közösséget alkotnak. Mély beszélgetések, bizonyságtételek, imádságok során sebek szakadtak fel, s gyógyultak is egyben a Szentlélek munkája nyomán. (Ilyen bensőséges hangulat kialakulásához kellett az idő is, az együtt töltött 5 nap. Ezért több -minőségileg is- egy ilyen hosszú konferencia, mint egy gyülekezeti délután vagy egy bibliaiskolai nap.)

Ismeretben is gazdagodtam. Majd 30 oldal jegyzetet írtam. De nem is ez a lényeg, hanem hogy megerősödött bennem az identitástudat (az értem is eljött és meghalt Krisztus révén a szeretett Atya fia vagyok!!), és ez oly mélyen belém vésődött, hogy a nehéz élethelyzetekben, konfliktusokban is eszembe jut. Azóta is nap mint nap megtapasztalom ezt, és további alkalmakon (Fiúság Akadémia, konzultációk stb.) is meg akarom a Szentlélek által erősíteni. Gyakorlom az „önevangelizációt”, hogy a mostani rendkívül zaklatott időkben (migráció – 2015szeptembere), az emberi történelem talán egyik sorsfordulóján, tudjak másokat is bátorítani, bíztatni, „mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.” (1Péter2,15-16)

Még egy apróság… a reggeli áhítatokon rájöttem, hogy szeretek énekelni…halleluja!

Soli Deo Gloria!

Hogyan éltem meg a konferenciát

Izgatottan vártam a Fiúság Konferenciát, próbáltam nem elvárásokkal menni, elengedni minden prekoncepciót magamban, ami előtte felütötte magát a fejemben. Csupán arra vágytam, hogy kiszakadva a hétköznapok világából egy csendes hétre vonuljak el férjemmel és lelkiekben gazdagodjak. Kishitű voltam, mert ennél sokkal többet tartogatott számomra az Úr!

Profizmussal kellett szembesülnöm. Talán furán hangzik itt ez a kifejezés, de ebben a szóban most benne foglaltatik az odaszánás, elkötelezettség, alázat, engedelmesség, cselekvő szeretet, a hét alkalmainak egymásra épülő és egymást kiegészítő felépítése, s mindez úgy, hogy a szolgálók élete egyértelműen Jézusra mutatott.

Hosszú, tartalmas hét volt, mely önvizsgálatra hívott el, már ott a helyszínen az egyes alkalmak után. Megerősítést nyert bennem, hogy hívőnek lenni nem egy érzelmi állapot, hanem egy tudatos döntés. Tudatos, de nem abban az értelemben, ahogy szervezi az ember az életét és észrevétlenül a rutin, a megszokások veszik át az irányítást a minden napokban. A tudatosság valójában ott jelentkezik, hogy merek-e nap-nap után szembenézni azzal és egyben alázattal elfogadni, hogy ki vagyok én valójában, kire tekintek, kiáll életem középpontjában (nemcsak szavakban) és miben, pontosabban kiben áll az én indentitásom.

Első hallásra a „Fiúság” kifejezés nem szokványos, pedig ha ennek lényegét nem érti meg az ember, hogyan is mondhatja magát hívő keresztyénnek. Fiává, gyermekévé fogadott minket Jézus Krisztus által az Úr, ez adja igazából identitásunk alapját, ennek kimondhatatlan öröme kellene, hogy sugározzon minden ember arcáról, de leginkább életéről, annak ellenére, hogy az életünket átható folyamatos harcok, bukások megszomoríthatnak minket. Őszintén ki kell hogy mondjam,hogy ezen gondolattal először itt a Fiúság Konferencián kellett szembesülnöm. Ennek hangsúlyozása, az ahogyan ez helyére, méltó helyére került bennem, köszönhető annak,hogy a Szent Lélek munkája át- meg áthatotta az egész hetet, kezdve a reggeli dicsőítő áhítattól, az előadásokon, kiscsoportos beszélgetéseken, bizonyságtételeken át.

Elkerülhetetlen volt, hogy újra a tematika szerint haladva revíziót tartsak a már annyiszor hallott fogalmak vagy bibliai történetek terén. Segítségemre volt, hogy minden előadás után kiscsoportban is lehetőség volt személyes életünkben is további „kutatásokat” tenni, megosztva egymással kérdéseinket, aggályainkat, problémáinkat és persze örömeinket. Nem lehet tehát elkerülni, hogy ne vegyük nagyító alá hitéletünket az alapok tisztázása (a törvény szerepe életünkben, bálványaink beazonosítása, mi a mi igazságunk isten gyermekeiként, hitharcaink, megszentelődés, megbocsátás, szeretet) nélkül, különben alapjaiban torzul el gondolkodásunk és nem igazán fogjuk tudni képviselni az Atyát itt e földi életünkben.

Ajánlom ezt a Konferenciát mindazoknak,akik szkeptikusan olvasták soraimat,de van bennük annyi mersz,hogy utánajárjanak és első kézből tapasztalják meg létjogosultságát illetve azoknak, akikben kérdések fogalmazódtak meg már most és többet szeretnének meg tudni magáról a Fiúságról és eközben saját magukról.