Írók/teológusok/hitvallások a Fiúságról

arról, hogy Isten a fiává fogadja mindazokat,akik hit által összekötötték életüket Jézus Krisztussal

J.I. Packer

Az evangélium elmondja, hogy Teremtőnk Megváltónkká lett, hogy Isten Fia “értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért” emberré lett és kereszthalált szenvedett, hogy megmentsen minket az örök kárhozattól. Krisztus kereszthalála a Bibliában mindenekelőtt engesztelő áldozatként jelenik meg, amely lecsillapította Isten ellenünk felgerjedt haragját azzal, hogy a bűnt eltörölte Isten színe elől. Isten haragja Isten igazsága, amely nem tűri az igazságtalanságot, s az igazságtételben mutatkozik meg. Jézus Krisztus azonban megoltalmazott minket az ítélettől, amikor az Atya akaratának engedelmeskedve helyettes képviselőnkké vált, és elvette helyettünk vétkeink bérét. Az igazságszolgáltatás ezzel érvényre jutott, mert Isten, a Fiúisten személyében minden bűnt, amit valaha is meg fog bocsátani, megítélt és megbüntetett, s ezen az alapon kínálja most a bűnbocsánatot nekünk, vétkeseknek. Üdvözítő szeretet és büntető igazságosság kapcsolódott egybe a Golgotán, ahol Isten megmutatta, hogy “igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.” (részlet a könyvből – 18. fejezet: Az evangélium ereje, 190.old)

Milyen a keresztyén ember? A kérdést sokféleképpen meg lehet válaszolni, de úgy gondolom, a legtartalmasabb válasz így hangzik: a keresztyén ember az, aki olyan viszonyban van Istennel, mint gyermek az apjával. De vajon nem mondhatjuk ezt minden emberről, keresztyénekről és nem-keresztyénekről egyaránt? Nem bizony! A Biblia sehol sem állítja, hogy minden ember Isten gyermeke. … Az istenfiúság tehát nem valami egyetemes állapot, amelybe természetes módon mindenki beleszületik, hanem természetfölötti ajándék, amely Jézus elfogadásával lesz osztályrészünk. “Senki sem mehet az Atyához (azaz Isten senkit sem fogad el fiának), csakis énáltalam.” (Jn 14,6) A fiúság ajándékát nem a születés által, hanem az újjászületés által kapjuk. “Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, minazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12-13) (részlet a könyvből – 19. fjezet: Mennyei Atyánk, 201. old.)

Kétségtelen, hogy a megigazulás – ami alatt azt értjük: Isten megbocsátja nekünk a múltat, s egyúttal elfogad minket a jövőre nézve – az elsődleges és alapvető evangéliumi áldás. A megigazulás áldása azért elsődleges, mert elsődleges lelki szükségletünket elégíti ki. Természettől fogva valamennyien Isten ítélete alatt állunk, törvénye kárhoztat minket, a bűntudat mardos, nyugtalanít és gyötör, világos pillanatainkban pedig rémülettel tölt el, nincs békességünk, mert Teremtőnkkel sem vagyunk békességben. A bűnbocsánatra és az Istennel való viszonyunk helyreállítására tehát nagyobb szükségünk van, mint bármi másra – s az evangélium pontosan ezt kínálja nekünk, mielőtt bármi egyebet kínálna. … A megigazulás azonban nemcsak a legelső áldás, hanem ugyanakkor a legalapvetőbb áldás is abban az értelemben, hogy üdvösségünk minden egyéb mozzanatának – az Isten gyermekévé fogadtatásnak is – alapfeltétele. (részlet a könyvből – 19. fejezet: Mennyei Atyánk, 206.old)

Másodsorban azt kell megállapítanunk, hogy a fiúvá fogadás a keresztyén élet egészét meghatározza. Minden vonatkozásban a fiúság a mérce. Ez nemcsak a dolog természetéből következik, hanem a tanítványságra vonatkozólag Urunk egész tanítása is feltűnő módon a fiúság gondolatát helyezi a középpontba. (részlet a könyvből – 208.old)

Westminsteri Hitvallás

12. A fiúvá fogadásról

1. A megigazultaknak, Isten kegyelmes módon biztosítja, hogy egyetlen Fia, Jézus Krisztus érdeméért a fiúváfogadás ajándékának részesei legyenek.1 Ez által Isten gyermekei közé számláltatnak élvezve e kapcsolat előjogait és kiváltságait:2 az Ő nevéről neveztetnek,3 az örökbefogadás Lelkét kapják,4 a kegyelmi trónus elé járulhatnak bátorsággal5 és kiálthatják: Abba, Atya.6 Mint Atya, Isten könyörül7 rajtuk, védelmezi,8 táplálja9 és feddi őket,10 azonban soha ki nem vettetnek,11 mert elpecsételtettek a megváltás napjára,12 és örökölni fogják az ígéreteket13 az örökkévaló üdvösség örököseiként.14

1Ef 1:5; Gal 4:4,5; 2Róm 8:17; Jn 1:12; 3Jer 14:9; 2Kor 6:18; Jel 3:12; 4Róm 8:15; 5Ef 3:12; Róm 5:2; 6Gal 4:6; 7Zsolt 103:13; 8Péld 14:26; 9Mt 6:30,32; 1Pét 5:7; 10Zsid 12:6; 11JSir 3:31; 12Ef 4:30; 13Zsid 6:12; 141Pét 1:3,4; Zsid 1:14

Westminsteri Nagykáté

74. kérdés: Mi az örökbefogadás?

Felelet: Az örökbefogadás Isten ingyen kegyelmének egy cselekedete az Ő egyetlen Fiában, Jézus Krisztusban, és az Ő érdeméért, amely által azok, akik megigazultak Isten gyermekei közé fogadtatnak. Az Ő nevéről neveztetnek, és Fiának Lelke adatik nekik, atyai figyelme és gondoskodása alatt vannak, és részesülnek Isten gyermekeinek összes szabadságában és kiváltságában, öröklik az ígéreteket, és Krisztussal örököstársak lesznek a dicsőségben.

(Westminsteri Nagykáté; Presbiteriánus Kiadó; 2004; 57. oldal)

Heidelbergi Káté

  1. kérdés: Miért nevezzük Krisztust „Isten egyszülött Fiának, ha mi is Isten gyermekei vagyunk?

Felelet: Azért, mert egyedül Krisztus Istennek amaz örök, természet szerint való Fia, minket ellenben Isten Őérette kegyelemből fogadott gyermekeivé.

(Heidelbergi Káté; Magy.-i Ref. Egyház Kálvin János Kiadója; Budapest; 1999; 50. oldal)

Philip Yancey

Az ószövetségi időkben Isten népe csak különböző megtisztulási rituálékat követően léphetett be a templomba, és mutathatta be áldozatát, mégpedig a pap közvetítésével. Az Apostolok cselekedeteiben viszont már azt látjuk, hogy a hívők (többségükben hithű zsidók) magánházaknál gyűlnek össze, és a bizalmas Abba megszólítással fordulnak Istenhez. Az apukájukat szólították így abban az időben a kisgyermekek. Jézus megjelenése előtt senkinek nem jutott volna eszébe az a merész gondolat, hogy Jehovát, a világegyetem Urát ekképpen szólítsa meg. Az első keresztények azonban, Jézus példáját követve, már ezzel a megszólítással imádkoztak Istenhez.

Párhuzamként említettem a fehérházbeli látogatót. S azt mondtam, lehetetlen, hogy bejusson az Ovális irodába, és előzetes megbeszélés nélkül találkozzon az elnökkel. Nos, mégis akadnak kivételek. John F. Kennedy elnöksége alatt a fotósok jóvoltából olykor igen kedves képek is megjelentek az újságokban erről a bizonyos irodáról. A fotókon ott ülnek az elnök asztala körül a kormánytagok sötét öltönyben, ahogy valamilyen nagy horderejű, világméretű válságot próbálnak éppen megoldani, mondjuk a kubaiak rakétáival kapcsolatban. A megbeszélést a kétéves totyogó kis John-John zavarja meg, amint a fehér házi protokollról és a súlyos államügyekről mit sem sejtve épp felmászik az elnöki íróasztalra. Ő csak az apukáját jött meglátogatni. Ez az apuka pedig mindig örült, amikor a kisfia olykor-olykor, persze kopogás nélkül, megjelent az ajtóban.

Nos, a Jézus által használt megszólítás, az Abba is valami ehhez hasonló intimitásról és megközelíthetőségről árulkodik. Igen, Isten valóban a világegyetem Ura, de Fia révén lehetővé tette, hogy épp olyan könnyen megközelíthessük, mint egy földi apát, aki szeretettel csüng gyermekén.

(P. Yancey: Meghökkentő kegyelem; Harmat; Budapest; 2012; 186-187. oldal)

Kálvin János

Itt érdemes megjegyeznünk azt is, hogy milyen dicséretekkel halmozza el a Szentírás a Lelket ott, ahol üdvösségünk kezdetéről és teljes helyreállításáról beszél. Először az örökbefogadás Lelkének nevezi, mert ő tanúsítja számunkra Isten kegyelmes jóakaratát, amellyel az Atya Isten magához ölel minket egyszülött Fia iránti szeretetében, hogy Atyánk legyen, továbbá a Lélek bátorít minket arra, hogy bizalommal imádkozzunk, sőt, még a szavakat is megadja, hogy félelem nélkül kiáltsuk: Abbá, Atyám!

(Kálvin János: Institutio – A keresztyén vallás rendszere (I. kötet); Magy.-i Ref. Egyház Kálvin János Kiadója; Budapest; 2014; 408-409. oldal)

Luther Márton

Halljátok, mekkora dicsőséget és kibeszélhetetlen kincset kaptak Isten Fiának eljövetelében mindazok, akik hittel befogadják, s meglátják benne Isten emberét, akit azért küldött, hogy megmentse a világot, s mindent újjá teremtve, Isten fiává tegye mindazokat, akik nevében hisznek?!

Röviden megtudod itt, hogy nincs más út, sem eszköz, sem mód, mely Isten fiává tehetne, csak Krisztus megismerése és a benne való hit. Ezt a dicsőséget hirdetik s nyújtják nekünk évről évre naponként, ámde akkora az, hogy senki emberfia nem képes eléggé felfogni, még kevésbé szóval kibeszélni. Mi, Ádám kárhozatra szült, bűnös, nyomorult ivadékai oly felséges nemesi kiváltsághoz juthatunk, hogy a mindenható, örök Isten Atyánk, mi meg gyermekei, hogy a Krisztus testvérünk, s mi örököstársai, s hogy az angyalok nem uraink, hanem szolgáink. Haj, micsoda óriási, erőnk feletti dolog ez! Ha valaki jól belegondol, szinte rémülve kérdezi: Vajon igaz lehet ez?!

Azért e hitre s Krisztus megismerésére csak a Szentlélek vezethet el minket. Csak ő győzhet meg arról is, hogy a Krisztusban való hittel csakugyan Isten gyermekei lettünk, s mindörökre azok is maradunk.”

(Luther Márton: Jer, örvendünk, keresztyének; Luther Kiadó; Budapest; 2011; 21. oldal)

Jól tudjuk mi, hogy szegény bűnösök vagyunk; de itt nem az számít, amik vagyunk, és amit teszünk, hanem az, ami számunkra Krisztus, és ő mit tett és tesz még mindig értünk. Túl nagy dolognak tűnik, hogy Isten gyermeke legyél? Kedvesem, ne tartsd kicsi dolognak azt, hogy Isten Fia jött el, aki asszonytól született és törvény alá vetetett, hogy te ilyen gyermek lehess. Mindig nagy dolog az, amit Isten tesz. Ezért nagy az öröm és a bátorság is, amelyet kelt, csüggedés nélküli lelkeket eredményez, akik semmitől nem félnek, és minden az övék.

(Luther Márton: Mélysége és magassága; Koinónia; Kolzsvár; 2010; 212. oldal)

Tim Chester

Isten elküldte Jézust, természete szerint az ő egyszülött Fiát, azért, hogy te is a fia vagy a lánya lehess örökbefogadás révén. De Isten itt nem fejezte be… Nem elégszik meg azzal, hogy a gyermeke legyél. Azt akarja, hogy úgy is érezd és élj, hogy az ő gyermeke vagy. Ezért küldi el Isten a Lelkét, hogy átélhessük annak bensőségességét és bizonyosságát: fiak vagyunk!

(Tim Chester: Enjoying God; The Good Book Company; 2018; 68. oldal )

Sokan úgy tartjuk számon magunkat, hogy csapnivalóak vagyunk az imádkozásban. Már az ima gondolata is bűntudatot kelt bennünk. De nem létezik olyasmi, hogy rossz imádság. Az imádság nem olyan, amiben jók vagy rosszak lehetünk, nem egy képesség, amit elsajátítunk, de nem is egy fegyelmezőeszköz, amiben gyakoroljuk magunkat. Sokkal inkább olyan, mint amikor utas vagy egy autóban. Eldönthetem, hogy beszállok-e vagy sem. De amint beültem, nem állíthatom magamról, hogy jó vagy rossz lennék abban, hogy elvisznek. Csak egy bolond kiáltana fel így: „Hé, nézd, milyen jól „utaskodom”! Az autóé minden teljesítmény. Én pusztán benne ülök. Az imádságban is, Jézus végzett el minden kemény munkát, én meg csak beszélgetek. Szóval nem számít, milyen hosszan imádkozol vagy mennyire választékosak a szavaid. Jézus minden imádságodat jó imádsággá teszi, téged meg jó imádkozóvá. Imáid örömet szereznek az Atyának, hiszen Fián keresztül hallgatja őket. A Fiúban lát téged és örül neked. Ne gondold hát, hogy keményen meg kell dolgoznod azért, hogy jól imádkozz.

(Tim Chester: You Can Pray; P&R Publishing; Phillipsburg, New Jersey; 2014; 37-38. oldal)

Neil T. Anderson

Keresztyénnek lenni nem egyszerűen annyit jelent, hogy kapsz valamit, hanem azt: valaki vagy. A keresztyén ember nem csupán olyasvalaki, akinek Isten megbocsátott és ezért a mennybe jut, hanem a legalapvetőbb identitása az, hogy szent, Isten – lelkileg újjászületett – gyermeke, isteni mestermű, a világosság fia, a menny állampolgára! Az újjászületés olyanná változtatott át, aki addig nem létezett. Nem az a lényeg, hogy mit kapsz keresztyénként, hanem az, ki vagy. Ráadásul nem az határozza meg, ki vagy, hogy mit teszel, hanem fordítva: az, aki vagy (az identitásod) határozza meg, mit teszel. (vö. 2Kor 5,17; Ef 2,10; 1Pt 2,9-10; 1Jn 3,1-2)

A keresztyén élet megéléséhez elengedhetetlen, hogy megértsd a Krisztusban elnyert identitásodat. Az emberek képtelenek hosszú távon úgy élni, amely nem konzisztens azzal, ahogyan önmagukra gondolnak. De nem is pusztán úgy változol meg, ha másképp tekintesz önmagadra. Azáltal változhat meg az, ahogyan önmagadat látod, hogy elhiszed az igazságot. Ha nem helyesen gondolkodsz önmagadról, akkor nem is fogsz helyesen élni, mivel amit hiszel, az nem igaz. Ha úgy gondolod, hogy te egy értéktelen nulla vagy, akkor szinte biztos, hogy ekként is fogsz viselkedni. De ha önmagadat Isten gyermekeként látod – aki lelkileg Krisztusban él –, akkor életviteled is ennek megfelelő lesz. Az Isten megismerése mellett az identitásod felfedezése messze a legfontosabb igazság, amit magadévá tehetsz.

A sátán legfőbb stratégiája, hogy eltorzítja Isten jellemét, és az igazságot arról, hogy kik vagyunk mi valójában. Nem mintha képes lenne megváltoztatni Istent vagy épp a Krisztusban elnyert identitásunkat és helyzetünket. De ha sikerül neki elhitetnie velünk hazugságait, akkor úgy fogunk élni, mintha az identitásunk Krisztusban nem lenne igaz.

(Neil T. Anderson: Victory over the Darkness; Regal Books; Ventura, California; 2000; 46-47. oldal)

Sinclair B. Ferguson

Ahogy a megigazulás esetében, úgy az örökbefogadással kapcsolatban sincs értelme fokozatokról beszélni. Az sokkal inkább új státuszunkat fejezi ki, amivel Isten megajándékozott bennünket – ez egy olyan megtapasztalás, amelyet teljesen csak a dicsőségben fogunk megismerni, amikor Krisztus képét tökéletesen hordozzuk majd. Az örökbefogadásunk megértése azt kell hogy jelentse, hogy Isten hatalmas szeretetének és jóságának tudata végtelenül megerősödik bennünk.

(Sinclair B. Ferguson: The Christian Life; The Banner of Truth Trust; Edinburgh; 2001; 94-95. oldal)

Wayne Grudem

Az újjászületés által Isten egy új, belső, lelki élettel ajándékoz meg, a megigazulásban pedig egy igaz, jogi státuszt nyerünk el. De családjának tagjaivá az örökbefogadása által tesz bennünket. Következésképp az örökbefogadásról szóló bibliai tanítás koncentrál leginkább arra a személyes kapcsolatra, amit az üdvösség állapota nyújt nekünk Istennel és az ő népével. Az adoptio-t a következőképp definiálhatnánk: az örökbefogadás Istennek az a tette, amely által családjának tagjaivá tesz minket.

(Wayne Grudem: Systematic Theology; Zondervan; Grand Rapids, Michigan; 1994; 736. oldal)

Rankin Wilbourne

Ralph Ellison írja: „amikor felfedezem, ki vagyok, szabad leszek.” A Krisztussal való egység épp arról szól, hogy te arra lettél megalkotva, hogy Isten családjának tagja legyél, és csak azáltal lehetsz szabad, ha itt megtalálod a helyed. Amikor keresztyénné leszel, Isten elküldi Fiának Lelkét a szívedbe, aki azt kiáltja: „Abba! Atya!” (Gal 4,6) Ez az örökbefogadás nagy, bibliai igazsága, hogy Krisztusban Isten családjába lettél befogadva. Bármilyen családban élsz, az ugyan korlátozza valamennyire a szabadságod, de te épp arra lettél teremtve, hogy ebben a családban élj. Az örökbefogadás Lelke – mondja a Biblia – tesz téged szabaddá (Róm 8,15), mert végre rátaláltál azokra a határokra, amelyek épp rád vannak méretezve. Megtaláltad az igazi helyed, az otthonod.

(Rankin Wilbourne: Union with Christ; David C Cook; Colorado Springs, CO; 2016; 144-145. oldal)