Írók/teológusok a Fiúságról

J.I. Packer: Igaz Istenismeret

Az evangélium elmondja, hogy Teremtőnk Megváltónkká lett, hogy Isten Fia “értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért” emberré lett és kereszthalált szenvedett, hogy megmentsen minket az örök kárhozattól. Krisztus kereszthalála a Bibliában mindenekelőtt engesztelő áldozatként jelenik meg, amely lecsillapította Isten ellenünk felgerjedt haragját azzal, hogy a bűnt eltörölte Isten színe elől. Isten haragja Isten igazsága, amely nem tűri az igazságtalanságot, s az igazságtételben mutatkozik meg. Jézus Krisztus azonban megoltalmazott minket az ítélettől, amikor az Atya akaratának engedelmeskedve helyettes képviselőnkké vált, és elvette helyettünk vétkeink bérét. Az igazságszolgáltatás ezzel érvényre jutott, mert Isten, a Fiúisten személyében minden bűnt, amit valaha is meg fog bocsátani, megítélt és megbüntetett, s ezen az alapon kínálja most a bűnbocsánatot nekünk, vétkeseknek. Üdvözítő szeretet és büntető igazságosság kapcsolódott egybe a Golgotán, ahol Isten megmutatta, hogy “igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.” (részlet a könyvből – 18. fejezet: Az evangélium ereje, 190.old)

Milyen a keresztyén ember? A kérdést sokféleképpen meg lehet válaszolni, de úgy gondolom, a legtartalmasabb válasz így hangzik: a keresztyén ember az, aki olyan viszonyban van Istennel, mint gyermek az apjával. De vajon nem mondhatjuk ezt minden emberről, keresztyénekről és nem-keresztyénekről egyaránt? Nem bizony! A Biblia sehol sem állítja, hogy minden ember Isten gyermeke. … Az istenfiúság tehát nem valami egyetemes állapot, amelybe természetes módon mindenki beleszületik, hanem természetfölötti ajándék, amely Jézus elfogadásával lesz osztályrészünk. “Senki sem mehet az Atyához (azaz Isten senkit sem fogad el fiának), csakis énáltalam.” (Jn 14,6) A fiúság ajándékát nem a születés által, hanem az újjászületés által kapjuk. “Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, minazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12-13) (részlet a könyvből – 19. fjezet: Mennyei Atyánk, 201. old.)

Kétségtelen, hogy a megigazulás – ami alatt azt értjük: Isten megbocsátja nekünk a múltat, s egyúttal elfogad minket a jövőre nézve – az elsődleges és alapvető evangéliumi áldás. A megigazulás áldása azért elsődleges, mert elsődleges lelki szükségletünket elégíti ki. Természettől fogva valamennyien Isten ítélete alatt állunk, törvénye kárhoztat minket, a bűntudat mardos, nyugtalanít és gyötör, világos pillanatainkban pedig rémülettel tölt el, nincs békességünk, mert Teremtőnkkel sem vagyunk békességben. A bűnbocsánatra és az Istennel való viszonyunk helyreállítására tehát nagyobb szükségünk van, mint bármi másra – s az evangélium pontosan ezt kínálja nekünk, mielőtt bármi egyebet kínálna. … A megigazulás azonban nemcsak a legelső áldás, hanem ugyanakkor a legalapvetőbb áldás is abban az értelemben, hogy üdvösségünk minden egyéb mozzanatának – az Isten gyermekévé fogadtatásnak is – alapfeltétele. (részlet a könyvből – 19. fejezet: Mennyei Atyánk, 206.old)

Másodsorban azt kell megállapítanunk, hogy a fiúvá fogadás a keresztyén élet egészét meghatározza. Minden vonatkozásban a fiúság a mérce. Ez nemcsak a dolog természetéből következik, hanem a tanítványságra vonatkozólag Urunk egész tanítása is feltűnő módon a fiúság gondolatát helyezi a középpontba. (részlet a könyvből – 208.old)

Westminsteri Hitvallás

12. A fiúvá fogadásról

1. A megigazultaknak, Isten kegyelmes módon biztosítja, hogy egyetlen Fia, Jézus Krisztus érdeméért a fiúváfogadás ajándékának részesei legyenek.1 Ez által Isten gyermekei közé számláltatnak élvezve e kapcsolat előjogait és kiváltságait:2 az Ő nevéről neveztetnek,3 az örökbefogadás Lelkét kapják,4 a kegyelmi trónus elé járulhatnak bátorsággal5 és kiálthatják: Abba, Atya.6 Mint Atya, Isten könyörül7 rajtuk, védelmezi,8 táplálja9 és feddi őket,10 azonban soha ki nem vettetnek,11 mert elpecsételtettek a megváltás napjára,12 és örökölni fogják az ígéreteket13 az örökkévaló üdvösség örököseiként.14

1Ef 1:5; Gal 4:4,5; 2Róm 8:17; Jn 1:12; 3Jer 14:9; 2Kor 6:18; Jel 3:12; 4Róm 8:15; 5Ef 3:12; Róm 5:2; 6Gal 4:6; 7Zsolt 103:13; 8Péld 14:26; 9Mt 6:30,32; 1Pét 5:7; 10Zsid 12:6; 11JSir 3:31; 12Ef 4:30; 13Zsid 6:12; 141Pét 1:3,4; Zsid 1:14